szombat, március 10

Közös vásárlás 1.

Eljött a nagy nap, amikor az első kiválasztottal elmentem közös vásárlásra. Megsúgom, kicsit izgultam, hogy miről fogok beszélgetni, milyen ruhákat fogok választani...és egyáltalán, mi lesz???
De a bemutatkozás után 2 másodperccel már nem voltak aggályaim.
Hajni a Nagy Lajos király útján lévő Hádát választotta. Ismerte az üzletet, szokott oda járni, így tudta, hogy amit kiválasztunk, azt bátran megveheti utána.
Előzetesen a levelében azt írta, hogy olyan ruhákat szeretne, amiket jobban tud variálni a meglévő ruhatárával, mert most sokszor fut bele olyan vásárlásba, aminek az eredményét semmivel nem tudja felvenni. (jajj, ez mennyire ismerős!) A turkálóban meg elmesélte, hogy előbb akaszt le egy sportos ruhát, mint egy nőcis darabot.
Tehát fogtunk egy óriási bevásárlókocsit és dobáltuk a nőies variálható ruhákat.
Nem volt nehéz dolgom, mert Hajninak szupernőies alakja van.

Alapnak választottunk egy mini farmerszoknyát, amihez mindent fel tudunk próbálni. 
Egy jól megválasztott farmerszoknyára minden nőnek szüksége van. Ez a ruhadarab könnyen variálható. Tud sportos és elegáns is lenni, és télen nyáron jó barátja a nőnek! :)

Első körben mutatom a felsőket, amiket választottunk. Mind pamut anyagú, de valami miatt nőies.

A piros-fehér csíkosat azért választottuk, mert jön a tavasz és a nyár, és szerintem a tengerészes még idén is menő lesz..és amúgy szem lehet megunni. A kis háromszög betét csipkével nagyon tetszett Hajninak, mert ugyan nőies, de mégsem mutat sokat a dekoltázsból. A fehér felső vállrészénél lévő fodrok nagyon különlegesek. Ehez a felsőhöz ajánlanék egy övet Hajninak, hogy a derékrészét jobban kihozza. A kék felsőt Hajni szúrta ki, és nagyon jó választás a fehér bőréhez és fekete hajához. Tetszik! :)



Amit ajánlottam még Hajninak, az a blézer volt, ami az én új felfedezésem. Ebből kettőt próbált, de csak az egyiket vette meg.


Aki a szürkére szavazott, az nyert! :) És milyen jó a szürke ezzel  – a szintén kiválasztott – mályva felsővel!

A Nagy Lajoson lévő Háda most teli van tavaszi kabátokkal. Egy barátnőm mesélte, hogy vett is magának hetet! Húúú!!! Na mi hetet nem vettünk, csak hármat.
A hosszabb sötétkékre tettem egy nagy brosst, hogy kicsit feldobjuk. A piroson Hajni vacilált, de ugye milyen jó, hogy megvette! Annyira feldobja az arcát. A szürkét nem magyarázom, mert az egyszerűen csak Hajnis! :)))


Ha már nőcis darabok, jöjjenek az egyberuhák. Itt is kettőt próbáltunk, de – sajnos – csak az egyiket vette meg Hajni. És most sikítani fog, hogy a csíkosat otthagyta, mert jól állt neki nagyon! De a másik is egy jó választás. Megnézném fekete garbóval, fekete harisnyával és egy fekete övvel is. Hajni kérünk ilyen képet! :)


Végül jöjjön egy érdekesség. A képen látható szürke pamut lebernyeg mellényt Hajni nagyon nem akarta megvenni. Ekkor levettem az övem, és ráraktam, lefotóztam és mutattam neki a képet:

Ti is azt mondtátok, hogy DEJÓÓÓ!!! Mert Hajnit a képpel meggyőztem, és őszinte leszek, nekem ez lett a kedvenc képem! Nagyon jól állnak Hajninak ezek a színek, és a szürke mellény (?) különlegessé és  csinossá varázsolja Hajni szettjét. Még egy kis arcpirosító, egy ezüst lánc a nyakba, egy szürke csizma...és kész! :)))

Hát ezeket választottuk. Jó buli volt, nem bántam meg, és remélem egy-két ötletet tudtam adni Hajninak. Hogy ő hogy érezte magát, azt remélem majd elmondja kommentben, és ha gondoljátok kérdezzétek nyugodtan milyen volt a délután.

Végezetül még kaptok két képet arról, hogy – nagyon helyesen – mit nem vettünk meg. :)


Ha tetszett az összeállítás, és te is szeretnél részt venni egy ilyen, vagy hasonló délutánban, jelentkezz!
A következő időpontot még nem tudom pontosan, de a jelentkezés leírását itt találod.
Hajni ötlete az volt, hogy ő fogja kiválasztani ki lesz a következő a már beérkezett és még beérkező jelentkezők közül, és a közös vásárlásra is eljön velünk.
Várom a leveleket!

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó darabokat válogattatok össze!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen még egyszer a lehetőséget! :)

    Nagyon-nagyon jól éreztem magam - ha a képek nem ezt tükrözik, az csak annak köszönhető, hogy utálom ha fotóznak :D Nagyon tetszenek a ruhák és beindították a fantáziám az otthoni cuccaimmal kapcsolatban is.
    Ésésés... leginkább annak örülök hogy megismerhettelek, Anna :)

    VálaszTörlés
  3. Hajni, nagyon jól áll a szürke-magenta Neked! És nekem a piros kiskabát Rajtad a kedvencem:).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy azt a piros kabátot meg kellett venni? Pedig Hajni hezitált! :D

      Törlés
    2. Ja, neeeem, ott kellett volna hagyni nekem:D!(Kár, hogy július előtt nem megyek haza:( Turiéhségem van!)

      Törlés