csütörtök, szeptember 27

Nők rémálma: a nejlonharisnya

Kép: innen
Mivel harisnyás idő van már gondoltam kicsit beszélgessünk a nejlonharisnyáról, vagy ahogy gyerekkoromban hívtam: harinnyáról. (Megjegyzem a család még most is így hívja néha.)
Nem tudom ki hogy van vele, de nálam ez a rémálom kategória. Kifejlesztettem pár trükköt, hogy hosszabb ideig együtt legyünk harisnyáimmal, gondoltam megosztom veletek ezeket. De előtte egy kis harisnyatörténetet kaptok tőlem, mert engem is érdekelt.

Nejlonharisnya rövid története: 
A nejlonharisnyákat 1940. május 15-én kezdték árusítani az USA-ban, s négy nap alatt 4 milliót adtak el. A nejlonharisnya bekerült a nőiesség fegyverei közé - ugyan a háború véget vetett fejlődésének, a megszállt országok hölgyei bármire képesek voltak, hogy megszerezzék. A háború után a megmaradt készletekre a nők rávetették magukat: 6 óra alatt 50 000 darabot vettek meg, máshol a zuhogó esőben 40 000 nőből álló sor kígyózott. 
Három évre rá már normalizálódott a termelés, a selyemharisnyákat egyre határozottabban leváltotta a nejlontermék. A körkötőgépek a második világháború után jelentek meg, maguk mögé utasítva a varrott harisnyákat gyártó pamutkötőgépeket. A szálak súlya alapján megkülönböztették a különböző "den"-es típusokat, a nyári 8, a mindennapos 15, a vastag 30-50 denes lett.
A legújabb harisnyák már csak combig értek, és speciális pánt tartotta meg a lecsúszás elől. 1958-ban pont a meztelenséget sugalló testszínű nejlonharisnya inspirálta a tervezőket: a ruhaaljat felemelték pár centivel, mely alatt varrás nélküli, finom testszínű harisnya parádézott. A hatvanas években a vegyipar, az anilinfestészet fejlődése elősegítette az extrém színek tartós festését, majd megszületik a spandex, egy idomuló anyag, mely a női testet ott modellezi, ahol kell.
Rövid idő múlva megszületett a harisnyanadrág, melynek bugyi-része feleslegessé tette a harisnyakötőt. A "tights" már szépen feszült a női testre, főleg a deering miliken anyagnak köszönhetően, mely erősen feszült és szép necc felsőrészt formált. A combkötő erotikus céllal persze megmaradt a hátul varrott harisnyákkal egyetemben, s nyáron a combfix is polgárjogot nyert. 

Kép: innen
Tippek a hosszú életű harisnyákért:
1. Csak márkás, jó minőségű harisnyát veszek (én esküszöm a Calzedoniára)
2. Nem vásárolok sokat egyszerre, mert szerintem az állásban rehülnek, fáradnak. Kb. 2-3 db van csak otthon.
3. Méretemnek megfelelő harisnyát veszek, hogy ne kelljen húzogatni, rángatni. (Ha kicsi akkor erőltetem a felvételt, ha nagy napközben mászkál és rángatom)
4. Csak kézzel mosom őket, soha nem rakom mosógépbe
5. Harisnyahordó időszakban odafigyelek a sarkaim puhaságára, így sűrűn reszelem és vastagon bekenem estére.
6. Mindig bekenem magam testápolóval felvétel előtt, így nem viszketek a harisnyában (és nem vakarózom, aminek szakadás a vége)
7. Körmeimet a lábamon harisnyás időben rövidre vágom
8. Azokat a cipőket, amiket harisnyás lábra húzok átnézem belülről, hogy ne legyen olyan kis kiálló darab, ami szakíthatja a harisnyát.
Mindezek ellenére azért jelesebb alkalmakkor viszek magammal egy pótharisnyát. Mert persze ha van nálam, nem történik semmi baj, de ha nem... :(

És végül anyukám tippje, ha tapad a ruha a harisnyához: testápolózzuk be a kezünket, majd a krémes kezünket húzzuk párszor végig a harisnyás combunkon. (Hétvégén alkalmaztam is, mert a csini zöld ruha tapadt a harisnyámhoz!) Állítólag ruhaöblítő is jó erre a célra! 

Ti milyen viszonyban vagytok a harisnyáitokkal? :)


5 megjegyzés:

  1. Harisnyamániás vagyok, rengeteg színü és vastagságú van, ugyanis csak összel/tavasszal hordok rövidebb szokyákat és azokhoz kell. Illetve évekig dolgoztam hotelben, ott is alap ruhadarab volt.

    VálaszTörlés
  2. én harisnyavásárlás mániás vagyok, aztán olykor meg évekig mellőzöm őket. vannak 7-8 éves darabjaim is, rengeteg színben, némelyik mintás is.
    fősuli alatt kattantam rá (innentől datálódik a 2. nagy turkálás szenvedélyem is, ekkor jelentek meg az első hádák pesten), akkor rengeteget szoknyáztam is, ma már egy-egy kopott, színes darabot leginkább nadrág alá veszem fel, mintsem magában. asszem ezt már írtam is, h én tavasztól őszig vagyok csini nőci, utána jön a farmeros-nadrágos időszak. de idén majd hétha a te lelkesedésedből ragad rám is valami... ;)

    VálaszTörlés
  3. Én is harisnyamániás voltam..a gyerekeim előtt..azóta nem, mert ha a 2-3 ezres harisnyába a törpe beleakasztaná az ujjacskáit én infarctust kapnék az biztos. Meg már nem is vagyok a versenysúlyomnál, ritkán szoknyázok. De régen..úúú...minden szín és minta jöhetett. És én két váltót hordtam mindig magamnál!

    VálaszTörlés
  4. Részemről mintás harisnya mániás, és azt hiszem, anyai sugallatra. Egyszer egy konferenciára a térdig érő fekete szoknyás kosztümhöz vettem fel fekete alapon rózsa mintás darabot. Leesett néhány ember álla, de miért ne lehetne feldobni egy teljesen szolid szettet így? Még a főnök is megjegyezte, hogy jó döntés volt, mert másnap is keresték a poszterem - meg engem is :)
    A vastagabb darabokat jobban szeretem: párducmintás, zöld alapon vaj színű indás, fehér alapon fekete virágos... De ha ilyet veszek fel, mindig visszafogott a körítés.

    VálaszTörlés