hétfő, április 28

Vasárnap

Tegnap úgy döntöttem, hogy túl szépen süt ahhoz a nap, hogy otthon üljünk. Bringára pattantunk és bebringáztunk a belvárosba. Persze volt célunk is, mert effektíve ebédmeghívásunk volt. Főzelékes Ferivel a Gyógyhírbe készítettünk interjút, és azóta fájlalom, hogy nem kajával jött a fotózásra. Most a Szimpla kertbe főzött karitatív célokért, és gondoltuk megyünk, karitatívkodunk, és eszünk. :)
Férjem füstölt húsos lencselevest evett, én pedig citromos krumplifőzeléket. Mindkettő isteni volt! Feri gyerek jól főz! :D


Hazafelé megálltunk az Oktogonon, mert az idei első (és betegség miatt az utolsó) csavaros fagyit be kellett szerezni...persze én nem ettem, de ennek csak egy oka van: nem szeretem az ilyen fagyit! :D Na jó persze hősnő is vagyok! :D


Ezután elindultunk bringát tolva gyalog hazafelé, majd miután a fagyi elfogyott lőttünk pár képet rólam is az Andrássy úton. :)



Tudnotok kell, hogy annyira nem vettem még elő a tavaszi-nyári ruháimat, hogy  abból a pár darabból próbáltam valamit kihozni, amit a festős hétvégén kimenekítettem! :D



Ehhez képest egész tavaszias lett a szettem. Még jó, hogy 3x átöltöztem, mert jó lett a végeredmény!
A hajam pedig imádom így! :D




XOXO
 






..................................................
Cipő: Converse
Leggings: Calzedonia
Blúz: Háda
Kendő: Silkyway
Táska: F&F

4 megjegyzés:

  1. Ez a fagyi..... még sosem láttam ilyet. Én is mindig citromosan főzöm a krumplifőzeléket. Nagyon szeretem.

    VálaszTörlés
  2. Hippi Anna! :D
    Jajjj, imádom Főzelékes Feri bejegyzéseit meg Instán is a képeit, ha újra főz valahol, biztosan én is megkóstolom.

    VálaszTörlés